Aeldor Királyság

Aeldor királysága az egyik legszebb emberlakta vidék, amelyben utazásaim során megfordultam. Északon a dolgos földműves gazdaságok és a hatalmas legelők jellemzik, ahol kövér gulyák ezrei legelnek. Délen ezzel szemben a sűrű, csaknem egybefüggő erdőségek dominálnak. Ez a kettősség a királyság szinte minden szegletében tetten érhető. Míg északon a mezőgazdaság okán a vidékies életmód a jellemző, tele kisebb-nagyobb falvakkal és majorságokkal, addig délen inkább mezővárosokba tömörülnek az emberek, a falvak száma pedig elhanyagolható. Északon a rend szinte tökéletes. A bűnözés mértéke minimális, az emberek nyugodtan hajtják álomra a fejüket. Ezen a vidéken járva az utazó is elfelejti minden gondját, szívébe megnyugvás költözik. Szinte mindenhol tárt karokkal fogadják a vándort, és ha a korán záró fogadókban már nem akadna hely, a helyiek vendégszeretete kisegíti az embert. Ezzel szemben a déli vadon számos haramia és gazfickó menedéke, akik ide menekülnek az igazságszolgáltatás vasökle elől. Ez az országrész amúgy is veszélyes. A legdélebbi határon túl fekszik az Umbra Rengeteg, ahová még manapság sem lép szívesen senki. A vidéket övező sötét legendák és mítoszok minden józan halandót arra ösztönöznek, hogy messzire kerülje el azt a földet. A déli területek nyugati oldalán terül el a Nyugati Határvidék. Ez nem annyira vészes terület, inkább a „jobb félni, mint megijedni” elve érvényes itt. E vidék lakói furcsa szerzetek. Egykor úgynevezett békés menekültként érkeztek az Umbra Rengetegből az északi, civilizált világba, és itt telepedtek le. Alapvetően jámbor lények. Tapasztaltam, hogy a mezőgazdaság mellett a kézművességhez is kiválóan értenek, a határ menti területekkel pedig élénk kereskedelmet folytatnak. Felmerülhet a kérdés, miért állomásoztat itt a korona mégis jelentős katonai erőt? Az ok egyszerű. Ahogy minden éremnek, a Határvidéknek is két oldala van. Itt is akadnak bűnöző hajlamú lények és hataloméhes hadurak, akik olykor betörnek Aeldor dús földjeire. Másrészt a királyság saját vadonjaiban is sok haramia bujkál. Ezért tömörülnek az itteniek palánkfallal védett mezővárosokba. Errefelé az idegenre gyanakodva néznek, néhol szinte kiközösítettek, és csak a fogadókban számíthattam szállásra. Az árak szerencsére nem voltak magasabbak, mint északon. A tapasztalt utazó tudja, ezen a vidéken tilos kint táborozni, jobb estére városfalak közé húzódni. Végül ott vannak a Keleti területek. Ez is izgalmas vidék. Az országrészt egy hatalmas édesvízi tó vágja el a belső területektől. A tó mindkét partján hegylánc fut végig, így a tartományt mindössze két hágón lehet megközelíteni, melyek télen gyakran járhatatlanok. A keleti erdőségekben, a sziklákon fészkelő sasok és hatalmas erődök vigyázzák az érintetlen tájat. Az éberség oka a szomszédos, félelmetes Sundral Birodalom, amely számtalanszor megkísérelte már a terület elfoglalását. Hogy miért védi Aeldor ennyire elszántan ezt a zord vidéket? A válasz a kincstárban rejlik, a királyság bányáinak háromnegyede itt található. Mindezek ellenére Aeldor volt az az ország, ahol a legnagyobb biztonságban éreztem magam. A királyság alapjai szilárdak. A városokban minden megvan, ami a kényelemhez kell. Kovács, fogadó és bolt mindenütt akad. De a múlt iránti kíváncsiságunk is kielégülhet. Számos rom hirdeti a korai államok dicsőségét. Némelyiknél államilag fizetett régészek dolgoznak. Igaz a kincsek a királyi kincstárba vándorolnak, a feltárt tudás megéri az áldozatot. A főváros, Vaelrend, a királyság igazi gyöngyszeme. Falain érződik a múlt dicsősége, ez volt az egyik első emberi település. Hatalmas, égbeszökő falai az ősi elf építészetet idézik, de a külső védművek már az emberek keze munkáját és a védelmi igényeket dicsérik. Az építészeti megoldások miatt távolról úgy fest, mintha a város közepe egy hegyen ülne, onnan figyelve az alsóvárost. A környéket két folyó és egy kiterjedt csatornarendszer teszi termékennyé, a táj felülről nézve olyan, mint egy hidakkal összekötött, óriási sakktábla. Sokan vallják, hogy Aeldor földjét ma is átjárja a mágia, ezért ilyen dús és termékeny. A helyiek többsége a Mágikus Rendben hisz. Úgy tartják, a mágia mindent átsző, a rúnák pedig a kapcsot jelentik a teremtő erőhöz. Templomaik és szentélyeik minden faluban ott vannak, délen pedig még a házakat is rúnákkal védik. Bár magam nem vagyok vallásos, lenyűgöző látni ezt a hitet. Kisebb mértékben az Örök Lomb hite is jelen van, főleg a déli erdőkben, ahol elfek is élnek a lakosság körében. Összegezve, ha valaki útra kel, szívből ajánlom Aeldort. Olyan emlékeket ad, amelyeket az ember még öregkorában, a kandalló melege mellett is szívesen mesél majd tátott szájú unokáinak. Lejegyezte Finayl, a vándor, Aeldor 4. havában