A Világ Kapu értelmezése

Iderion Tamurro által titkosítva Részlet a Runewoodi Főarchívumból – korlátozott hozzáférésű dokumentum Runewoodban sok mindent nevezünk veszélyesnek. Vannak tiltott rúnák, instabil kristályok, és olyan tudások, amelyekkel még a legképzettebb magiszterek sem bánnak szívesen. De amit most leírok… az más. Nem egy varázslat. Nem egy fegyver. És nem is egy hiba. Hanem egy rendszer. Eleinte azt feltételeztem, hogy a Krónika szerzője egyszerűen a rúnamágia természetét írta le mitologikus nyelven. A „Kapu” lehetett metafora. Egy elméleti állapot. Egy ősi mágikus ciklus allegóriája. De minél többször olvastam újra a szöveget, annál inkább zavart valami. Nem az, amit állított. Hanem az, amit természetesnek vett. A szerző nem próbált meggyőzni. Nem magyarázott. Úgy írt a Világ Kapuról, mint valamiről, amit az olvasónak már ismernie kellene. Mintha nem felfedezés lenne. Hanem emlékeztető. ’A Világ Kapu Krónikája’ első olvasásra… mítosznak tűnt. Egy régi, túldíszített magyarázatnak arra, amit az emberek nem értettek. Egy allegóriának a mágia természetéről. De a részletek… túl pontosak voltak. A rúnák leírása. Az „egyensúly” visszatérő hangsúlya. És az a furcsa következetesség, ahogy a szerző különbséget tett erő és akarat között. Ez nem legenda volt. Ez… megfigyelés. Útnak indultam. Nem jelentettem be a kutatást. Nem kértem engedélyt. Az ilyen dolgok túl könnyen vesznek el a politikában, és túl sok szem figyel, ha az ember hangosan beszél róluk. A Suttogó Hegyek felé vettem az irányt. És ott… megtaláltam az elsőt. Egy szilánk volt. Kicsi, jelentéktelennek tűnő darab. De, amikor megérintettem… nem történt semmi. És pontosan ez volt a legrosszabb. Három napon át vizsgáltam a szilánkot. A negyedik napon arra ébredtem, hogy ugyanazt a rúnát rajzolom újra és újra a jegyzeteim szélére. Nem emlékszem, mikor kezdtem. A rúna nem szerepel egyetlen ismert rendszerben sem. Mégis… ismerősnek érzem. A legtöbb mágikus tárgy reagál. Fénylik, rezeg, ellenáll, vagy hív. Ez… csak volt. De a jelenléte… mintha a levegő is máshogy mozgott volna körülötte. És amikor rúnát rajzoltam mellé… a rúna nem úgy viselkedett, ahogy kellett volna. Nem omlott össze. Nem robbant fel. Hanem… alkalmazkodott. Kezdetben hibának véltem. Másodszor már eltérésnek. A harmadik alkalommal azonban ugyanaz a rúna három különböző eredményt adott. Nem a kristály változott. Nem a környezet, hanem Én. Ez az a pont, ahol először felmerült bennem a gondolat, mi van, ha a rúnák nem nyelvet alkotnak? Mi van, ha a rúnák csak válaszolnak valamire, amit még nem értünk? További szilánkokat találtam. Nem sokat. Talán hármat. Mind különböző helyeken, mintha szándékosan szétszórták volna őket. És minden alkalommal ugyanaz történt: A mágia körülöttük nem erősebb lett… hanem más. Nem engedelmeskedett. Nem lázadt. Hanem… átalakult. Ezen a ponton a kutatást meg kellett volna szakítanom. Vissza kellett volna térnem Elarisba. Jelentenem kellett volna a Tanácsnak. Ehelyett tovább folytattam. Nem kíváncsiságból. Hanem mert egyre kevésbé tudtam eldönteni, hogy a gondolataim még az enyéim-e. Ekkor értettem meg. A Krónika nem túlzott. A Világ Kapu nem fegyver. Nem eszköz. Hanem beavatkozás. Tévedés lenne azt feltételezni, hogy a Világ Kapu „megnyílik”. Egyre inkább azt gondolom, a Kapu mindig jelen van, volt, lesz. Mi mozdulunk közelebb hozzá. Ha ez igaz… akkor a világunk nem stabil. Soha nem is volt az. Csak egyensúlyban tartották. És ha valaki… hozzáfér ehhez a rendszerhez… akkor nem uralni fogja a mágiát. Hanem átírja a szabályait. Ezt nem engedhetjük meg. Nem azért, mert valaki visszaélne vele. Hanem mert már maga a tudás is elég. Az utolsó éjszakán álmodtam. Nem emlékszem a helyre. Csak arra, hogy álltam valami előtt, amit nem tudtam egyszerre látni. Nem volt alakja. Mégis tudtam, hogy ez a Kapu. És mikor felébredtem, sáros volt a csizmám. Ezért a következő intézkedéseket javaslom, és személyesen is megkezdem végrehajtásukat: • A Világ Kapu létezésére vonatkozó minden feljegyzést korlátozni kell. • A Krónikát zárolni, és csak magiszteri szinten hozzáférhetővé tenni. • A szilánkokat felkutatni, és szétválasztva elrejteni. • A rúnakutatás ezen ágát… meg kell szüntetni. Nem szabályozni. Nem felügyelni. El kell törölni. A dokumentum elzárását személyesen rendelem el. Nem azért, mert biztos vagyok benne, hogy igaz. Hanem mert attól tartok, hogy az. Tudom, mit jelent ez. Tudom, hogy ezzel nem védjük a világot… hanem elzárjuk a megértéstől. De vannak dolgok, amelyeket nem szabad megérteni. Mert ha a Világ Kapu valóban megnyílik… akkor nem tudjuk, mi marad meg abból, amit világnak nevezünk. És ami még rosszabb: nem tudjuk, mi az, ami átjön rajta. Iderion Tamurro, Magiszteri jegyző Runewood, Elaris